"Most mit kritizál, tervezzen jobbat!" - dördül fel a Modoros Építész egy-egy kritikát olvasva. Tervezzen jobbat, hiszen ő is építész! Vagy talán nem volt jó tervező, és ezért vált tollforgatóvá? 

Ez az általános vélekedés, hiszen az építésznek levés csúcsa a tervezés. Nem tudom, más szakmák esetén mi a helyzet, de kíváncsi lennék, felkiált-e a filmrendező, ha elmarasztaló kritikát olvas, hogy "most mit ugat, csináljon jobb filmet!", vagy a borász a sommelier-t szidja-e, ha ihatatlan a bora, és ő ezt szóvá teszi. 

Mindenesetre építészek között ez az alapfelállás, éppen ezért szeretném felvillantani, mi történik, ha az építészetkritikus nem építész, hanem "full time" kritikus. 

Ha nem építész, akkor általában művészettörténész, vagy más rokon bölcsésztudományban jártas, humán beállítottságú ember.

Ha nem építész, akkor előfordulhat, hogy nem jártas a mérnöki tudományokban, neki a tartó "túl magas", a hőhidak hidegen hagyják.

Ha nem építész, akkor nehezen élheti bele magát a tervező helyzetébe, esetleg nem látja át a kész épülethez vezető tervezői döntések hálóját.

Ha nem építész, akkor egy-egy épületről írva hajlamos leragadni a homlokzatoknál, burkolati részleteknél, az alaprajzi elrendezésről, a közlekedési rendszerről, a tájolásról, az épület anyagi megtérüléséről mélyen hallgat.

Ha nem építész, akkor talán nem tudja (vagy nem érdekli), hogy milyen, a megrendelővel folytatott küzdelmek árán sikerült megtalálni a kivitelezett "kompromisszumos megoldást", ha nem építész, akkor a kész ház fizikai valóján a legelső látványtervek légies anyagtalanságát keresi és kéri számon. 

Ha nem építész, akkor könnyen ostorozza az építészeket, hiszen ő nem az. 

Akkor már mégis inkább építész legyen. Építész és kritikus.