HTML

Dobozoló blog

Építészetről, építészekről, házakról és lakóikról, életről és élményekről egy építészlány szemével.

Címkék

Kommentek

  • calealenta: @eeversion: nekem azért nem szimpatikus az ilyen vélemény, mert meg se próblája megfogalmazni, mi ... (2014.09.09. 22:57) Hányinger
  • asuser16: Nagyon érdekes az írásod a kockaházakról! kérlek küldj egy e-mailt az e-mail címemre mert szeretné... (2013.06.09. 14:17) Kockaház és a városi életmód megjelenése vidéken
  • Szzzz: Lehet venni bontott cserepet is, és az tényleg régi. Bár ha már elméletről van szó, tulajdonképpen... (2013.02.24. 22:08) Koptatott farmer
  • nEjmEd: Jó lett! :3 (2012.08.06. 00:34) - Te amúgy mit is dolgozol?
  • dobozoló: ok, értem. jó lenne, ha lenne külön tervezéstörténet és lenne külön kritika. hátha egyszer lesz. (2011.08.04. 15:34) Építész/kritikus

2012.02.20. 17:31 dobozoló

A pannonhalmi apátsági borászat

pannon2.jpg(Egyetemi esszének készült 2008-ban, de még mindig nagyobbrészt egyetértek az írottakkal.)

-Egyenesen fel a dombon ott, a házak mellett, aztán egy kicsit lefelé. Jó kis séta lesz! –szól az eligazítás a buszmegállóval szemközti presszóban ücsörgő helyiektől. Háromórás utazással a hátunk mögött örülünk, hogy mozoghatunk egy kicsit, de nagyon hideg van, az út jeges, fúj a szél. Először a kollégium és rendház épülete tűnik fel: robusztus tömege, szabályos sorokba rendezett ablakai, színben közel egyező burkolt és vakolt felületei szigorú és méltóságteljes összképet nyújtanak. A lépcsőt kísérő fal is hasonló, törtfehér burkolatú, amely a kőfalba vágott hatalmas, íves záródású kapunyíláshoz vezet. Mögötte az ezeréves múltú apátság épülete, sárga fallal és fehér pilaszterekkel – ilyen erőteljes történelmi légkörben hallatlan nagy felelősség új építészeti elemek létrehozása.

pannon1.jpg

Ismerem az épületet, amennyire a folyóiratokból ismerni lehet: Czigány Tamás, Tóth Györgyi és Papp Róbert épületét szép szavakkal méltatta a szaksajtó, építészeti mérföldkőnek nevezték, és a kortárs építészet megkerülhetetlen alkotásának. A tervekről kitűnik, hogy a különböző funkciók egy-egy archetipikus formában valósulnak meg: a présház mint templom, a fúrt pincék mint barlangok, a főbejárati oldal mint támfal, a palackozó mint a ház formájú ház egyszerű, tiszta megtestesülése.

A hegytető felől történő megközelítéskor a présház tömege fogad bennünket. A folyóiratokból jól ismert domboldali nézethez képest itt ellentmondásos a kép: a faszerkezetű előépítmény előtetőnek túl nagy, de valószínűleg nem is akar az lenni: mind anyagában, mind a tető hajlásszögében eltér a présháztól, de míg az előbbi eltérés markáns, utóbbi éppen csak akkora, hogy feltűnjön. A présháztól való elválást jelzi a négy lábon állás is: tehát nem toldalék, hanem önállóan álló építmény. A funkció azért szentesíti ezt a szembenállást is, hiszen itt történik a szőlő átvétele, szükség volt tehát egy fedett-nyitott előtérre. Az egyszerű, sima felületű kővel burkolt tömeg komoly technológiának ad helyet, itt bogyózzák, majd préselik a gyümölcsöt.

Az építészeti koncepció meghatározó és szimbolikus eleme a kívülről nem látszó „kút”, amely egyben a közlekedő mag és a must gravitációs mozgatását biztosító tér. A folyóiratokban hangsúlyozott szimbolikus tartalom, vagyis a „hegy mélységei felé vezető átmeneti tér” túlmutat a funkcionális szerepen, ugyanakkor elgondolkodtató az a szimbólum, amely efféle készen kapott magyarázatra szorul. Talán túlhangsúlyozott ez a többlettartalom, mindenesetre a kút kétségkívül érdekes és látványelemnek sem utolsó, főképp mivel kívülről semmi sem utal rá.

A pincék kedvesek, a látogatót körülöleli a régi ismerős, a melegséget sugárzó tégla – a padló, a falak és a boltozatok egyaránt ebből készültek. A sorok szabályos ritmusa és az apróbb szabálytalanságok a kézművesség korát idézik meg, mégsem fordul nosztalgiába: finoman ellensúlyozza a berendezési tárgyak, a hosszú padok és asztalok egyszerűsége.

A jól ismert látvány a dombról levezető autóút irányából tárul fel, innen látszanak együtt a különböző funkciójú részek, igazán látványos összképet alkotva. Az épületegyüttest a rendház és a kápolna színvilágával harmonizáló mészkő burkolat rendezi egységbe. A különbözően megmunkált felületek jól megférnek egymás mellett, a présház sima felületű burkolata nemes, de nem hivalkodó, a „támfal” és a palackozó tömege durvább felületű burkolatot kapott, az előbbi sima felület az ablakok közötti sávban ismétlődik, fokozva az összetartozás érzetét. A támfal tömör lépcsőmellvédben végződik, a fedkő itt is és a palackozó oromfalán is mészkő, a részletek, mint például az ablakkönyöklők, a világítótestek, a szellőzőnyílások szépen illeszkednek a kőburkolathoz.  

A látvány valóban harmonikus. A présház tömege ráül a lejtőre, a szintkülönbségekből adódóan a dombtető felőli oromfal arányai egy régi parasztház felnagyított mását idézik, a lejtő felőli oldal jóval nyúlánkabb. Ez tovább erősíti az egyébként is karakteres templom-képet, amelyet a kő lamellákkal tompított, szimmetrikusan elrendezett nagy ablakfelület koronáz meg. Megjegyzendő azért, hogy gyakran használt eszköz ez – a funkcióból adódóan szükséges, de a homlokzati nézeten kezelhetetlen, bántó megjelenésű nagyméretű üvegfelület efféle semlegesítésére több hazai kortárs példa is ismert, leggyakoribb a téglarács mögé rejtett bevilágító felület. Jelen esetben sikerült ezt a szükségszerű megoldást építészeti jellé tenni, egy szakrális szimbólum felidézésével.

De nem ez az egyetlen szimbolikus forma az épületegyüttesen: a gazdasági udvarról nyíló nagyméretű, íves kapu a borospincék formavilágát idézi, a nyeregtetős házforma különböző megjelenései pedig az egész kompozíciót átszövik. Figyeljük meg ez utóbbit: a présháznak a már említett templom-formán kívül egy másik előképe is lehet: a környező tájban is megtalálható régi magtárak magas, zárt, nyeregtetős formája, amely utalhat a tradicionális gazdasági épületekre is. A palackozó tömegének az ablakai adják meg a léptéket: az előzőhöz hasonló méretű épület valójában kétszintes, erről árulkodik az ablakkiosztás.

Az utcára néző oromfalon egy szem ablak, szigorúan a szimmetriatengelybe állítva, de az ablak melletti, ugyanolyan széles csiszolt kőfelület a szimmetriából kimozdulva finoman megtöri a homlokzat túlzott ünnepélyességét, amit itt semmi sem indokolna. A támfal és a palackozó oldalhomlokzatának szabályos ablakkiosztása a rendházat juttatja eszembe, és örülök ennek az egyezésnek: míg a présház a tájba helyezett szoborként áll a dombtetőn, itt a lenti épületek házszerűbb, megfoghatóbb képet mutatnak.

Az úton lejjebb haladva a géptároló épülete zárja a sort. Homlokzata sötétszürkére vakolt, ezzel elválik a korábbiaktól. Szerencsére, hiszen a nemes kőburkolat itt önmaga kigúnyolásába fordult volna át – köznapi funkció köznapi anyagokat kíván. A faszerkezetű nyílászárók itt is megjelennek, és az út felé oromfallal forduló nyeregtetős tömeg is az előbbi folytatása. Szép és egyszerű az utat végigkövető, vízszintes deszkákból készített kerítés.

A géptároló oromfalának szimmetriatengelyében megjelenő, vágásnyi szélességű ablak furcsa benyomást kelt, a padlásablaknak túl keskeny és magas, pedig itt, ahol szinte mindenben megtalálható valami korábbi forma idézete, a szemlélő óhatatlanul is előképet keres. Talán jobb lett volna ezt az ablakot elhagyni a homlokzatról, egy nyílás nélküli tömör falfelület jobban hangsúlyozta volna a belső udvar felé szerveződést, és az összképbe is jobban illett volna.

Arra gondolok, hogy méltán dicsérik mindenütt az új apátsági borászatot. Aztán arra, hogy most egy ideig nem szeretnék szimbólumokat látni, sem ház formájú házszobrokat. Sok volt ez. Szép, szerethető, tájba illő, egyszerű, nemes. De a présház végső soron mégis présház, amelyben mezőgazdasági termelés folyik. Hiába akar templomnak látszani, nem az. Túlzásnak érzem a kőlapokkal fedett tetőt – ha már ilyen, akkor ne legyen csüngő eresz se, legyen szobor, tájba helyezett jel, rejtett eresszel. Akkor már sokkal őszintébb a másik, a palackozó tömege, fém fedéssel, és a világos színű homlokzatburkolattól jól elkülönülő, sötétszürke ereszcsatornával.

pannon0.jpg

A túlzott szimbólumidézés pedig, amellett, hogy a látogatók jóindulatának elnyerésében fontos szerepet játszik, kritikus szemmel nézve mégiscsak szemfényvesztés. Hiszen itt van egy présház, amely templom akar lenni, egy szép régi kapu, amely mögött valójában nem egy régi pince, hanem modern technológiával felszerelt borászat működik – a domboldalba rejtve, hogy ne zavarja az elmúlt évtizedek monumentális ipari épületein megfáradt szemeket a tájba nem illeszkedő, túl nagy tömeg. És itt van egy összetéveszthetetlenül ház formájú tömeg, amelyben palackozó és irodák vannak. 

Több borászat is épült az elmúlt években, például a villányi Csányi Pincészet, a balatonlellei Konyári Borászat, a mezőzombori Disznókő Pincészet. Mindegyiknél fontos szempont volt a tájba való illeszkedés, a hagyomány és modernitás kettősségének megjelenítése, amely mind a borászatban, mind az építészetben jelen van. Ilyen értelemben a pannonhalmi borászat is ebbe a vonulatba illeszkedik, jelezve az elmúlt évtizedek ipari építészetétől való elfordulást és a jelenkor értékrendjét.

Ez az új építészet nem fordít hátat a hagyományos formakincsnek és a természeti környezetnek, de eszköztárát korszerű anyaghasználat jellemzi, tiszta, egyszerű tömegekkel és finoman kidolgozott, pontos részletekkel. Ez az értékrend valósul meg a pannonhalmi borászat épületegyüttesében, amelynek tervezői mind a történelmi múlt intenzív jelenlétét, mind a természeti környezet adta lehetőségeket jól használva, valóban példaértékű építészeti alkotást hoztak létre. 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar elmélet vidéki


A bejegyzés trackback címe:

http://dobozolo.blog.hu/api/trackback/id/tr614147569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.