HTML

Dobozoló blog

Építészetről, építészekről, házakról és lakóikról, életről és élményekről egy építészlány szemével.

Címkék

Kommentek

  • calealenta: @eeversion: nekem azért nem szimpatikus az ilyen vélemény, mert meg se próblája megfogalmazni, mi ... (2014.09.09. 22:57) Hányinger
  • asuser16: Nagyon érdekes az írásod a kockaházakról! kérlek küldj egy e-mailt az e-mail címemre mert szeretné... (2013.06.09. 14:17) Kockaház és a városi életmód megjelenése vidéken
  • Szzzz: Lehet venni bontott cserepet is, és az tényleg régi. Bár ha már elméletről van szó, tulajdonképpen... (2013.02.24. 22:08) Koptatott farmer
  • nEjmEd: Jó lett! :3 (2012.08.06. 00:34) - Te amúgy mit is dolgozol?
  • dobozoló: ok, értem. jó lenne, ha lenne külön tervezéstörténet és lenne külön kritika. hátha egyszer lesz. (2011.08.04. 15:34) Építész/kritikus

2009.06.04. 03:47 dobozoló

Bécsi szeletek

Van úgy, hogy kedvem támad sütni vagy főzni, de amint sorra veszem a hozzávalókat, kiderül, hogy ez sincs, meg az sincs itthon. Ismerjük a praktikákat: van, ami elhagyható, például a csokoládémáz a sütemény tetejéről, a szezámmag a kenyérből, vagy a kakukkfű a melegszendvicsről. Ettől még az eredmény egészen jó lehet, legfeljebb egy kicsit kevésbé flancos, mint szerettük volna. Aztán van, ami pótolható: vaj helyett olaj, rum helyett aroma, mandula helyett dió, de végső esetben a CBA-s kókuszreszelék is megteszi. „Elmegy” – állapítjuk meg a végén, nem pont olyan, mint amilyet elképzeltünk, de azért fogyasztható. Aztán vannak nagyobb gaztettek is, mint a húskonzervvel helyettesített darált hús, a liszttel és keményítővel dúsított főzelék, vagy menzás éveink rémálma: a porból készült krumplipüré, amelyek gyakran végezték a titokzatos moslékos vödrökben. Körülbelül ez utóbbiakkal tudnám jellemezni Zaha Hadid 2005-ben megépült bécsi művét, a Spittelau Viaducts épületegyüttest.

A tervezési helyszín különleges, viszont korántsem kedvező: a forgalmas autóút és a Duna-csatorna elvágja egymástól a két oldalon fekvő városrészeket, az épületegyüttest egyik oldalról állandó autóforgalom, másik oldalról a Duna-csatorna övezi. A terv szerint az épület a környező terület rehabilitációjának fontos momentuma, a már használaton kívül álló metrószakasz Otto Wagner tervezte, műemléki védelem alatt álló viaduktjára tekeredve össze kívánja kötni a Duna-csatornát a partot kísérő sétánnyal, bekapcsolva a közvetlen vízpartot az épületben kialakítandó éttermek, üzletek és művészlakások generálta pezsgő életbe.
 
A látványtervek elragadóak, titokzatosak, lendületesek és színesek, szóval nagyon zahahadidosak. Az 1994-ben elkezdett tervezés után azonban kerek tíz évet kellett várni a kivitelezés megkezdéséig, ez az idő éppen elég volt ahhoz, hogy a valaha még különleges zahahadidosság természetes, feltétlen elvárássá forduljon át az „építészet nagyasszonyával” szemben.
 

 

Az eredetileg fém burkolatú, szoborszerű alkotásból szalagablakos sima fehér házikók lettek, amelyeket itt-ott elvagdostak, hogy legyen benne hegyesszög és tompaszög, meg kifelé-befelé dőlő fal, a luxus apartmanokból, műteremlakásokból és irodákból pedig eleinte úgy volt, hogy olcsóbb, a közeli egyetem diákjainak alkalmas lakóegységek lesznek, végül azonban 2008 végén még mindig üresen állnak. Pardon, a viadukt egyik íve alatt mit találtunk? –természetesen egy építészirodát, hiszen ki más is viselne el, ráadásul önként és dalolva egy ilyen helyet, mint a büszke építész?...
 
A sok kompromisszum eredménye az épületegyüttes, amely már nem elég erős ahhoz, hogy elbírja a tényt: senki sem akar egy hegyesszögű sarokban lakni; az épület tömegei nem teszik lehetővé elfogadható belső terek kialakítását. Nem szól elég nagyot ahhoz, hogy sikk legyen itt lakni, még ha kissé kényelmetlen is. A végletekig kompromisszumokba fulladó mű éppen csak annyit őrzött meg elképzelt énjéből, hogy már nem mond semmit Zaha Hadidról, viszont lakásnak, irodának sem alkalmas. Egyedül a bárok és éttermek működhetnének (alaprajzilag) a földszinten, viszont nincs, akinek útba esne, nincs, aki beülne egy kávéra vagy elfogyasztana ott egy ebédet. Az épület annyira eltávolodott sosemvolt önmagától, hogy most jobban hasonlít egy egyszerű sávházra, amelyet addig vágtak, csavartak, döntögettek, amíg teljesen alkalmatlanná nem vált a használatra. 
 
Ha az épület feledésbe merül, tíz év múlva az odatévedt lelkes építészhallgató nem fog mást gondolni, mint hogy itt egy furcsa lakó-és irodaegyüttes, amely Zaha Hadidot próbálja – valamelyest– másolni. Tíz év múlva a turistacsoportot vezető tanár mentegetőzve fogja megjegyezni, hogy ez egy korai mű, amely komoly pénzügyi gátakba ütközött, ezért nemigen illeszthető a páratlan életműbe. Tíz év múlva Zaha Hadid honlapján nem fog szerepelni ez az épület, csak egy zárójeles megjegyzés, hogy volt egy ilyen ház, amely nem az eredeti elképzeléseket tükrözte, de nem kellett senkinek és végül túl költséges lett volna felújítani, így lebontották, de igazából nem is Hadid tervezte, ő csak a koncepciót adta, amely viszont makulátlan és… makulátlan. Mint a koncepciótervek általában. Mint a soha el nem készített receptek a szakácskönyvben.
(2008. 09.)

Szólj hozzá!

Címkék: kritika külföld


A bejegyzés trackback címe:

https://dobozolo.blog.hu/api/trackback/id/tr951162594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.