HTML

Dobozoló blog

Építészetről, építészekről, házakról és lakóikról, életről és élményekről egy építészlány szemével.

Címkék

Kommentek

  • calealenta: @eeversion: nekem azért nem szimpatikus az ilyen vélemény, mert meg se próblája megfogalmazni, mi ... (2014.09.09. 22:57) Hányinger
  • asuser16: Nagyon érdekes az írásod a kockaházakról! kérlek küldj egy e-mailt az e-mail címemre mert szeretné... (2013.06.09. 14:17) Kockaház és a városi életmód megjelenése vidéken
  • Szzzz: Lehet venni bontott cserepet is, és az tényleg régi. Bár ha már elméletről van szó, tulajdonképpen... (2013.02.24. 22:08) Koptatott farmer
  • nEjmEd: Jó lett! :3 (2012.08.06. 00:34) - Te amúgy mit is dolgozol?
  • dobozoló: ok, értem. jó lenne, ha lenne külön tervezéstörténet és lenne külön kritika. hátha egyszer lesz. (2011.08.04. 15:34) Építész/kritikus

2011.09.03. 23:27 dobozoló

Nem plagizál: kanonizál

 

Tegnapelőtt jelent meg az építészfórumon egy fotókkal illusztrált ismertető a 4-es metró tétényi úti megállójáról, és hamarosan megjelent az első hozzászólás is, amely meglehetősen epés megjegyzést tett arra vonatkozólag, hogy ez itt most Kis Péter badacsonyi borászatához akar hasonlítani.  

Epés a megjegyzés, mert valahol a folyamatban elveszett azon képességünk, hogy más sikerének örülni tudjunk. És egy kicsit vádaskodónak is tűnik: nem egyszerűen "hasonlítani akar", hanem "hasonlítani akar, és ez helytelen".
 
Miről is szól mindez? Két fontos és aktuális témáról, az egyik az építészet művelőivel, a másik pedig a művek szemlélőivel kapcsolatos.
 
Először: úgy neveltek bennünket az egyetemen, hogy az újdonság mindenen felüli erény, hogy az újdonság hitelesítője egy jó épületnek. Talán nem én vagyok az egyetlen, aki kétségbeesett órákat töltött a folyóirat-olvasóban, előképek után kutatva, de miközben szorgalmasan készítettem a skicceket a számomra szimpatikus megjelenésű házakról (figyelmemet csupán anyagokra, tömegekre és homlokzati felületekre élesítve), azokat utána nem használhattam úgy, ahogy a régi építőmesterek száz vagy százötven évvel ezelőtt a mintakönyvekből merítettek. Ha átvettem volna bármit is a látott épületekről, az lopás lett volna, vagyis plágium, vagyis a világ elképzelhető leggonoszabb cselekedete. Azt kellett helyette kutatnom, hogy mi az az újdonság, ami különössé, folyóirat-éretté teszi ezeket az épületeket,  és hogy mi lehet az az újdonság, ami az én tervemet is „felemelheti”.
 
Sosem találtam meg. De láttam újító gondolatokat bemutató terveket, viszont szinte mindig az járt a fejemben: mit tanultam én ezekből a tervekből? Például, ha valaki sűrű beépítésbe tervezett egy épületet, amely úgy illeszkedett, hogy nem illeszkedett egyáltalán, abból vajon megtudok-e valamit arról, hogy hogyan kell viselkedni sűrű beépítésben? Nem. Azt tudom meg, hogy az adott bátor építész(hallgató) úgy oldott meg egy problémát, hogy nem vett róla tudomást, megkockáztatva ezzel, hogy „vagy 1-es, vagy 5-ös”, pályázati/osztályozó bizottságtól függően. Ezek a bátor épületek, vagy más néven (túl) erős épületek, amelyekről érezzük, hogy ha bárki bármiben is követné őket, valaki rögtön plágiumot kiáltana.
 
Az újdonság olyan, mint a féltve őrzött titok, azzal, hogy kimondatik, egyszerre meg is szűnik létezni. Az újdonság másodszor nem újdonság, hanem plágium (kivéve, ha ugyanattól az embertől származik, mint először – mert akkor viszont unalmas, már láttuk, mást kérünk!).
 
Tehát minden jó épületnek kell valamiféle újdonságot hordoznia, különben elvész a többi között.
 
Vajon akik így vélekednek, gondoltak-e arra, hogy mi lenne az egyetemes építészettel, ha minden alkalommal plágiumot kiáltottak volna, amikor valaki követendő példaként tekintett egy korábbi épület valamely motívumára? Hogy csak egy nagyon egyszerű példát hozzak, ha az antik „építészkaron” így horkant volna fel az egyik bíráló professzor: - Most komolyan, ión oszloprend? A Héra-templomon is pont ezt láttuk; Zeuszra mondom, vegyél már erőt magadon és legyél egy kicsit eredeti!

Nem szeretném azt az érzetet kelteni, hogy az újdonság keresése rossz, vagy kerülendő – arra akarok csupán rámutatni, hogy ami jó, ahhoz érdemes ragaszkodni, érdemes követendő példaként tekinteni rá, és a szükséges mértékben átmenekíteni. Rengeteg időt és energiát takarítunk meg azzal, hogy mások által felvetett és megint mások által hosszú időn keresztül csiszolt ötleteket, módszereket öröklünk, használunk, fejlesztünk tovább és hagyunk örökül. Ha nem csak az építészetre gondolunk, még inkább egyértelművé válik ez az állítás.
 
Másodszor: a művek szemlélőiről levont tanulság. A szemlélők felületesek. Szeretünk skatulyákat használni, hogy könnyebben eligazodjunk a világban. Korábbi tapasztalataink, ismeretségeink alapján például félpercnyi beszélgetés után alapvető következtetéseket vonunk le egy újonnan szerzett ismerősről. Agyunk keresi a jellegzetességeket, amelyeket nagyon gyorsan összevet a tárolt mintázatokkal, és kimondatlanul is skatulyába helyezi az adott személyt. De nem csak emberekkel teszünk így, ugyanígy működik a látásunk is, ezért történik meg, hogy utólag nem tudjuk megmondani, hogy az ember, akivel találkoztunk, milyen inget viselt, vagy milyen színű volt az autó, amelyből nem sokkal korábban szálltunk ki. Lépten-nyomon skatulyázunk, agyunk kutat a hasonlóságok után, és amint közelítőleg beazonosította az adott embert, épületet, tájat, a részletekkel már nem foglalkozik.

Azzal, hogy kijelentem, hogy ez az épület Kis Péter borászatára akar hasonlítani, azt is kijelentem, hogy ez az épület számomra nem több, mint egy betonfelület, amelyet felületi ornamentikával láttak el. Ami hiba, mert egyetlen tulajdonságát emelem csak ki az épületnek, és az alapján skatulyázom be, és azzal, hogy betettem az adott rekeszbe, már nem is érdekel többé. De azért is hiba, mert Kis Péter borászata nem az első kortárs épület, amely felületi ornamentikát használ, sőt, hosszú évek óta téma a díszítés. Tehát lehet, hogy Kis Péter borászatához akar hasonlítani, de lehet, hogy csak ugyanazokból a gyökerekből fejlődött ki mind a kettő.  
 
Nem utolsó sorban pedig, ha ez a megjegyzés még egy kis gúnyos felhangot is kap (mindegy, hogy szándékos-e), akkor megfosztom Kis Péter borászatát attól, hogy a mai magyarországi építészet számára követendő példa legyen. Pedig - éppen lehetne. 

Szólj hozzá!

Címkék: szakma elmélet egygondolat


A bejegyzés trackback címe:

https://dobozolo.blog.hu/api/trackback/id/tr223201041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.