Az alábbi cikket 2006. novemberben írtam - azóta a templomhajót elbontották, már csak a torony áll - ki tudja, meddig. Itt egy frissebb cikk.

Elhanyagoltan áll egy vasbeton torony a Vajda Péter utcában, a vasai kilátszanak, épp hogy össze nem dől. „Templomtorony!”- vágott belém a felismerés, amikor először ott jártam. Pedig az odavezető út, a régi tisztviselőházak egységes képe nagyon tetszett, az épületek megkíméltek, „rendben tartottak” Először nem is értettem, mit keres ott, egy sárgára festett raktárépület mellett a romos torony, tetején egy sután odaillesztett vaskereszttel. Kíváncsi lettem. Talán a háborúban rongálódott meg? Miféle történetet rejt magában, miért nem törődik vele senki?

Nincs történet. Az épület, amelyet ma raktárként használnak, tornaterem volt, amelyet a ’30-as években alakítottak át templommá, a megnövekedett számú hívek részére, Lux Kálmán műegyetemi építésztanár terve alapján. Azon a homlokzaton volt a bejárat, ahol most a raktárba lehet bemenni. Ma figyelemfelkeltő cégtábla és ordító sárgára festett fal, akkoriban szép, díszes főhomlokzat fogadta az érkezőt. A templomot többször átépítették, végül, amikor az evangélikus templomba járók száma nagyon lecsökkent, 1961-ben egy jelentős részt leválasztottak a templomtérből és állami vállalatnak adták a teljes épület felújításáért cserébe.

A templomtorony tövében kétszárnyú vaskapu, növényekkel benőve, rajta egyszerű vasrudakból formázott betűkből olvasható az evangélikusok igazsága: „Erős vár a mi Istenünk”. A megmaradt kis gyülekezeti terem bejáratán egy papírlap arról tanúskodik, hogy a hátsó imateremben ma is folynak istentiszteletek – tehát él még a templom, csak a törődés hiányzik. 

Az jutott eszembe, mennyire áthelyeződnek a hangsúlyok, hogy elvesztették a templomok régi nagy jelentőségüket. A középkorból például jóformán csak templomokról tanultunk annak idején, legfeljebb várakról és egy-egy lakóházról. Ott a funkcióból eredt a szívós anyagok használata, hiszen a vár védelmet jelentett az ellenségekkel szemben. Hogy a templomok miért épültek időtálló anyagokból, annak két oka is van. A védelem nem elhanyagolható itt sem: veszély esetén az egész falu népe a templomban talált biztonságot. A másik ok talán még fontosabb: mi másból is építhetne házat a hívő ember Istennek, mint a legnemesebb anyagokból? Így az örökkévalónak építkeztek: gondoljunk csak a hatalmas gótikus katedrálisokra, amelyek gyakran több emberöltőn át épültek.

A templom szent hely, olyan épületnek kell tehát lennie, amely szakrális légkörével, hangulatával méltó környezete az áhítatnak. Nem véletlen, hogy szinte az összes épen megmaradt régi templom ma is templomként működik, vannak még hívek, akik megtöltik élettel, aktualizálják a történelmi épületet. Templomnak épült, és az is marad, amíg csak áll. Nem ráragasztott értékektől válik templommá, hanem az építői szándéktól, attól az állandó tudattól, amely meg kell, hogy legyen minden egyes építőben (s hiszem, hogy a régi korok monumentális építkezésein ez meg is volt), hogy itt valami más épül, egy szent hely, amely tornyával a magasba nyúlik, kapcsolatot tartva föld és ég, emberi és isteni között.

Ez az épület nem templomnak készült. Tornateremből lett templom, majd templomból raktár. Mindkét átalakítás támadható lehetne, én mégis az utóbbit érzem igazán annak. Úgy gondolom, mindennek ellenére átalakítható templommá egy profán épület is, ha vannak hívek, és van, aki az istentisztelet szertartásával templommá szenteli az épületet. Azt azonban, hogy egy templomtér felét leválasszák, és raktárként használják, nem tartom elfogadható döntésnek. A szándék még érthető: nem volt már szükség akkora térre. De hogy a leválasztott részben egy üdítőgyár raktára legyen, nem csak furcsa, de véleményem szerint sértő is mind a hívekre, mind az épületre nézve.

Rengeteg épület-átalakítást látunk napjainkban. Gyárból lett kulturális és szabadidőközpont, régi bérházból irodaház, hotel, ipari épületekből kiállítócsarnok. Hihetetlen az emberi lelemény, hogy mi mindent át lehet alakítani, ki lehet bővíteni az etika határain belül. Hiszen van úgy, hogy a régi funkcióra már nincs szükség, és új tartalmat kell találni az épület számára. Ez kétségkívül megtörtént itt is, de az új tartalom mégsem a megfelelő. Lehetett volna kiállítóterem, vagy például helytörténeti, vagy a gyülekezet életének történetét bemutató múzeum, előadóterem, díszterem is, de akár leválaszthattak volna kisebb tereket is, lehetne például levéltár, vagy egyéb világi funkciót is elláthatna, amely nem olyan bántóan egyszerű, mint a raktár.

Dr. Lux Kálmán, aki a templommá alakítást megtervezte, számos műemlék-helyreállítást vezetett, olyan kultúrtörténeti emlékek feltárását vagy helyreállítását vezette, mint a margitszigeti domonkos apácakolostor, az esztergomi vár, a margitszigeti premontrei templom, a visegrádi palota. Szégyen, hogy az utókor veszni hagyja az ő nevéhez kötődő templomot. Nem monumentális épület, de az állapota egyre romlik, s hogy ezt hagyják, az az egész környékre rossz hatással van. Az egységes képet rontja az ottfelejtett romos templomtorony, mégsem érzi senki szükségét sem felújítani, sem lebontani. Bármelyik út járható lenne, és remélem, hamarosan valamelyik megvalósul. Mert a mai állapot tarthatatlan.