Folyik a panelfelújítás Csepelen is, mint mindenhol az országban. Időnként előfordul egy-egy érdekes ötlet, amely túlmutat a szokásos függőleges vagy vízszintes sávozáson: láttam már hullámzó mintát, ablaktalan falvégre festett több szint magas, térbeli hatású motívumot, néhány ablakot egységbe fogó, festett színes dobozokat.

Ám ami a Karácsony Sándor utcában készül, az semmi eddigihez nem hasonlítható.

 

 

Hol is járunk? A Karácsony Sándor utca tízperces sétára esik a régi Csepel központjától, a Szent Imre tértől. Ez a terület az 1980-as évekre épült be, nagyrészt házgyári panel épületekkel. Szerencsés területnek mondható, mert a panellakásokat kiegészítő, gyakran pénzhiány okán elmaradt intézmények is megépültek: van könyvtár, óvoda, élelmiszerbolt is, a lakóépületekkel hasonló architektúrával. Ami kimaradt, az a kilencvenes évek jól felismerhető posztmodern jegyeit hordozó épületkomplexumban, a Korzóban kapott helyet – a szűk környezetéhez viszonyítva ufóként ható együttesben található mindenféle bolt, a hentestől a kínai ruhaüzletig. Az utca térkő burkolatának elkészülte és a közterület-rendezés, fásítás, utcabútorok elhelyezése az elmúlt tíz év munkájának eredménye, ahogy a közelben, a HÉV vonalának túloldalán épült új lakóegyüttesek is a fejlődés új hullámát jelzik.

 

 

Ahogy a panelfelújítás, ez a sokat vitatott korszerűsítés, az „ideiglenesen” felhúzott lakások lerombolásának egy-két évtizedes elodázása is a fejlődés jele, és mint ilyen, a lakók osztatlan örömét élvezi. Örömük tárgya nem egyszerűen az, hogy a házban könnyebb lesz majd meleget varázsolni a hideg télben, és a fűtésszámla talán kissé lejjebb csúszik – az új köntös tökéletesen légiesíti az egykori panel szigorú homlokzati rendjét, az egymásra rakosgatott szürke építőkockák monoton ritmusát. Megfigyeltem, hogy az új minták még véletlenül sem követik a régi rasztert, legtöbbször „szabálytalanítani”, oldani igyekeznek az ablakok és lépcsőházak katonás sorát.

 

De ezek a minták, bármennyire is oldottak próbálnak lenni, nem törnek ki a homlokzatritmizáló szerepből – mintáról beszélek, valójában azonban ezek olyan elemek, amelyek az épületet hivatottak értelmezni, vagy átértelmezni. A gyakran alkalmazott, két-két szintet összefogó vízszintes vonalak például egy tízszintes épületet egy szempillantás alatt felfoghatóvá, emberi léptékűvé tesznek. Nem is olyan magas, gondoljuk magunkban, mert a kettesével összefogott szintek gyorsan átláthatóak, felfoghatóak. Ugyanez mondható el a függőleges sávokról is: egy sárga, egy drapp, egy rózsaszín és a többi, így könnyen átlátható egy hosszú, több lépcsőházból álló tömb is.

 

Egészen más szándék állhatott a Karácsony Sándor utcai tízemeletes panel sávház festése mögött. A szokatlan, teljes épületmagasságot átfogó, hatalmas figurák még egy óvoda vagy játéknagyker homlokzatán is szokatlannak hatnának, nemhogy egy lakóépületen: két hatalmas virág, egy óriási fa sárga és piros gyümölcsökkel, majd mindez még kétszer, szabályos rendben a hosszú épülethomlokzaton. Nem értelmez, nem könnyíti meg az épület méreteinek felfogását, és a sávozással ellentétben egyáltalán nem „demokratikus”: valakinek gyümölcs, valakinek virágszirom jut, mások a levegőbe vagy a zöld rétre kényszerülnek – bár ahogy a fotózás közben mellém szegődött közös képviselőtől megtudtam, kényszerről szó sincs: a lakók nagy örömmel szavazták meg a nem mindennapi új arculatot, és a kivitelezés előrehaladtával a kételkedők is megenyhültek.

 

A virág- és faminták felületi ornamensek, amelyek kiegészítik az épület merőben funkcionális megjelenését. Akár egy hatalmas csempékből kirakott dekorációhoz, akár egy óriási, mintás tapétához hasonlítjuk, a cél ugyanaz: szebbé tenni, díszíteni a hatalmas, semmilyen felületet, amely folytonosságát sem kiugró erkélyek, sem a megszokottól eltérő (konyha- vagy lépcsőház)ablakok nem törik meg. Kitűnő keretként szolgál a nyílásokkal szabályosan átlyuggatott homlokzat, akár egy áttört mintázatú ruhaanyag vagy szabályos textúrájú felület, amelyre újabb rétegként rakódnak az egyszerű, szimbolikus megjelenésű formák.

 

 

Nem gondolom, hogy ezeket a hatalmas felületeket, mint amilyen egy tízemeletes szalagház homlokzata, új, jelentést hordozó réteggel kell ellátni „csak azért”, mert hőszigetelést és festést kapnak. De itt mégis tetszik, talán a tágabb környezet miatt: habár a közvetlen környezet rendben is van – vagy legalább úgy-ahogy rendbehozott –, elég a vasúti sínek túloldalán körülnézni, még mindig a Karácsony Sándor utcában, és az innen nyíló területeken. Annyi szomorúság, annyi elhagyatott, üres ház, magára hagyott utcarész veszi körül az embert errefelé, hogy egy ilyen kezdeményezés, amely a lakók egyetértését élvezi, lendíthet valamit az itt élők helyzetén.

 

Csodájára járnak a kész műnek, a város különböző területeiről jönnek emberek megnézni a „fás-virágos” panelházat. A fiatal építészeket pedig gondolkodásra serkentheti, mi mindent lehetne ezekkel az óriási felületekkel kezdeni. Még ha egyelőre csak a drywit adta szűkös keretek között is.